Mézkavarás

Tömeg és elit. Ezen töprengek egy ideje, miközben a kiskanállal merítek a mézescsuporból. (Igazából nem is csupor, hanem üveg tartalmazza a mézet, szép nagy, félliteres darab, de így jobban hangzik, népiesebb, és a mondandómhoz jobban illik.)

Fotó: shuttestock.com

Beteg vagyok. (Ebben a hónapban már másodszor.) És gyógyítom magam mézzel, mert az népi gyógymód. Egy nagyon reakciós ismerősöm irkálta az imént a Messenger kis ablakában, hogy „népi gyógymód kell, nem amit a tudósok, meg az orvosmaffia”, stb., stb.

Népi. Hm…

Ez az ismerősöm amúgy nagyon jobbos. Tradicionalizmus, szakralitás, legitimizmus, és még ami a csövön kifér. (Ja, és még kézműves. Azt ki ne hagyjam. Az nem hiányozhat.) Mint ilyen, a tömeget természetesen lenézi. A szakrális elit vezetésében hisz. A plebsz az rossz, fúj, nem alkalmas, satöbbi. Eme nézeteit rendszeresen meg is osztja velem, mint most is, miközben én betegen, fájós torokkal kavargatom a teában a mézet.

Ír mindenféléket, illeszt hozzá linkeket is, én meg csak felületesen olvasom el, mert közben jár az agyam. Vajon miért van az, hogy az embernek – főleg, ha sznob – sose az jó, ami éppen van. Mivel ő „különleges” – az összes táplálkozási meg életmódbeli „igényesség” mögött általában a túlhajtott egó van –, a vezetésben a tömeget lenézi. Az csak ne nyilatkozzon, ne szóljon bele, ne legyen véleménye, hallgass a neve. De ha gyógyításról van szó, akkor a plebsz a tömeg módszerét követi, és nem a szűk elit – a tudomány, az orvosok – titkos módszereit. Mari néni, ha hatalomról meg irányításról van szó, fogja be a száját, de amúgy „Mari néni száz éve még ezt ajánlotta isiász ellen”.

És miért van az, hogy az elitnek mindehhez évekig tanulnia kell, a „népi gyógy­módokat” meg mindenki elolvassa az interneten.

Mielőtt valami „igényes” belém kötne, a mézet szeretem. Odavagyok érte. Csak ez a sznob ismerősöm idegesít. 

Lapszám: