Vélemény

2019. 02. 22.

A címben föltett kérdés nem a legendás 28-as generációról szóló monológot idézi, hanem az új francia törvényt, amely szerint mostantól Frankhonban nincs olyan, hogy apa és anya, hanem csak 1-es szülő és 2-es szülő.
A 2010-es országgyűlési választások óta kísérti a magyar ellenzéket az összefogás csábítása.
Mint egy keselyű köröz a fejünk felett egy rövid, de annál félelmetesebb mondat: „a végén úgyis be kell engedni őket”.
Ferenc pápa áldatlan ténykedését monitorozva legutóbb azt is megemlítettem, hogy kritikusai szerint ő még a közvetlen elődeinél is nagyobb türelmet tanúsít a papság köreiben lappangó pedofil és homoszexuális tendenciák iránt.
Azt ígértem, hogy fölfrissítem Szókimondómat, mert unalmasan lehangolónak találtam az ellenzék fricskázását.
Feminista szervezetek csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy New York állam csak a születésig engedélyezi az abortusz.
Nem szokásom Bősz Anett Facebook-oldalát nézegetni, de mint tudjuk, minden rosszban van valami jó.
Ahogy haladunk előre az időben, és közelednek az EP-választások, egyre élesebben rajzolódnak ki az egyes oldalak politikai kontúrjai.
1995-ben találkoztam Fekete Gyula íróval. Illetve nem is, mert már három évvel azelőtt meghívtak a szegedi vendéglőbe, ahol Raffay Ernő, Bíró Zoltán és Domonkos László társaságában hallgathattam megfontolt, bölcs szavait.
Új párt a lengyeleknél, és mindjárt tíz százalékon!

2019. 02. 15.

Micsoda észbontó különbség! Micsoda hátborzongató sötétség az egyik oldalon, és mily felemelő szeretet-ragyogás a másikon!
Íme, ez a mulatságosan szét­álló hegyes bajszú, keszeg Vágó Gábor egyenesen Göre Gábor, Durbints sógor Réz Esvány mög Kátsa tzigány kompániájából gyütt elő.
Minden szakmának vannak speciális ártalmai.
„A jezsuiták társaságának fennmaradása esetén majdnem lehetetlen, hogy az egyház valódi és tartós békét élvezzen.”
A Migránsok Első Összeurópai Kongresszusa azt a célt tűzte maga elé, hogy kilépnek a politika színpadára.
Sokszor halljuk azt a nézetet, hogy az internet kinyitotta, kitágította a világot.
Vasárnap elmaradt az újabb gigatüntetés Budapesten.
A globalista ideológia társadalomra vonatkozó része a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben alakult ki.

2019. 02. 08.

Érdektelenségbe fulladt a baloldali pártok előválasztási kampánya.
Tíz hét. Ennyi idő kellett hozzá, hogy a franciaországi események végre elérjék az emberi jogokban illetékes európai csinovnyika ingerküszöbé
Az európai kultúra lényege a kereszténység.
Korunk egyik hatalmas vívmánya, hogy az identitások szabadon választhatók.
Van sok ember korunkban, aki visszasírja a tartósítószer nélküli világot, amelyben a leány kézzel mossa a patakban a fehérneműt.
örténelmi tapasztalatból hajlamosak vagyunk úgy gondolni, egy forradalmat csak fegyverrel lehet megvívni.

2019. 02. 01.

Már megint barna eső esik, már megint ki kell nyitni az ernyőt, rikoltja a világba a proletár internacionalizmus nemzetközi élcsapata, köztük olyan hatalmas lelkek, mint a legendásan bátor Konrád György és a hervadhatatlan Heller Ágnes.
Annyit emlegetik, hogy még a jobboldalon is sokan megtanulták Szrgya Popovics nevét.
Hamis alternatíva szorításában készülnek Európa polgárai a bátran sorsdöntőnek nevezhető májusi uniós választásokra.
A kisfiú a szülei szobájában próbálgatja édesanyja ruháit, cipőit a tükör előtt, mire rányit az apja.
Figyelemre méltó érveket sorakoztat fel a finnugrista nyelvelmélet ellenében lapunk múlt heti számában Ennyit? Ugyan hol? című írásában dr. Horváth László.
Amerika semmit sem ad ingyen. Mindennek megkéri az árát. Minimum elvárja a csatlósaitól, hogy zokszó nélkül átvegyék az „értékeit”.
Nem szokásom évfordulókról, emléknapokról megemlékezni. Most azonban kivételezek.
A Momentum elnöke mindig is híres volt arról, hogy kezét a társadalom ütőerén tartva a közösség legapróbb rezdüléseit is mindig pontosan elemezte.
A csúcson van. Innentől csak lefelé visz az út. Csinálhat ő már bármit, nem lesz érdekes.
Életemben többször is részt vettem úgynevezett Oroszország-konferenciákon.
Egy ideje sajátos jelenség ütötte fel a fejét a nyugati művészvilágban: a néger megjelölést először a színes bőrű, majd újabban az afroamerikai váltotta fel kötelező jelleggel.

2019. 01. 25.

De jó, hogy nem németnek születtünk!
Különös szemfényvesztés zajlik Magyarországon, amelynek mi magunk is gyakran áldozatául esünk.
Egy-egy állam erejét az adja meg, képes-e megbüntetni a rendje, berendezkedése ellen vétőket.
A baloldal előszeretettel látja és láttatja magát a társadalmi igazságosságért, az elesettekért harcoló humanista irányzatnak.
A neomarxista (frankfurti iskolás) társadalommérnökség több mint hét évtizede tartó degeneráló kúrájának köszönhetően a Nyugat mentális-pszichés állapota mára annyira leromlott, hogy innen már nagyon nehéz lesz visszatérni a normalitáshoz.
A közismert szólás a rendszerváltoztatás első éveiben szinte mindennapossá vált.
Az iranyjelzo.hu független hírportálon megjelent a fantasztikus hír: egy dunántúli ásatáson XVI. századi márványszobrot találtak, amelyet a stílusjegyek alapján több művészettörténész is Michelangelónak tulajdonított.
Ezt nem egy 21 éves ELTE-s lányka posztolta, akit a barinője meghívott valami előadásra, amit egy Hollandiából idelátogató, semmilyen hajú és nemű identitásváltó tartott, és most a látottak hatására lelkes nőjogi aktivista lett.
Múlt héten a közmédia M5-ös csatornáján, az Ez itt a kérdés című műsorban a meghívott vendégek arról beszéltek, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak a homoszexuális embereknek, akik változtatni szeretnének szexuális orientációjukon.

2019. 01. 18.

Az alábbi történetek a politikailag inkorrekt felfogás szép példái.
Vagy munkavállaló, munkás, mindegy. Tényleg nem a neve fontos.
Amikor az ember számba veszi az életét, és felidézi a nagy pillanatokat, ráébred, hogy szinte soha nem volt egyedül.
A fehérek túlélését fenyegető tényezők közül talán az egyik legkárosabb a fehér férfiak folyamatos és fokozatos elnőiesedése.
…olyan volt az ellenzék múlt év végi tüntetése az épeszű és jó humorérzékű embereknek.
A sas nem kapkod legyek után.
Ezen a genderfluid dolgon gondolkodom.
Gyakran beszélünk arról, hogy az elmúlt években kettészakadt a társadalom.

2019. 01. 11.

A májusi európai parlamenti választásokon a totális ellenzéki összefogás még aligha hozhat sorsdöntő eredményt, ráadásul ennek közvetlen belpolitikai hatása csekély.
„A demokrácia vagy liberális, vagy nem demokrácia”.
Valamikor Platón figyelmeztetett arra, hogy a kikötőkben feltűnő hajók az új portékák, új értesülések mellett új eszméket is besodornak görög földre.
Figyelem! Az alábbi információk szorongásos lelkiállapotot eredményező kognitív disszonanciát okozhatnak egyeseknél.
Mindenütt nemzeti zászló, nemzeti címer, és büszkék magukra. Mi miért nem?
A rangadón az Újpest egy jogtalannak tűnő tizenegyessel megszerezte a győzelmet, a ferencvárosi szurkolók dühösek lettek.
A szilveszter előtti napokban érdekes dologra figyeltem fel.

2019. 01. 04.

A kiskereskedelmi üzletek éves forgalma a 2010-es 7 ezer 479 milliárd forintról tavalyra 11 ezer 500 milliárd forintra nőtt.
Én is voltam fiatal és lázadó.
Parti Nagy Lajos verset írt.
Utoljára tíz éve pukkadt ki az amerikai spekulatív.
Hatvankét esztendő után még mindig nem fogtuk föl 1956. október 23. történelmi jelentőségét.
„A bukás”; groteszk bohózat egy jelenetben. Színművészeti egyetem, valamikor 2002 után…
Szenteste után két nappal lehetett, hogy összekülönböztem egy hülyével. (Nevezhetném haladó szellemű felvilágosult humanistának is, de a kettő ugyanaz.)
Nagyon úgy tűnik, hogy elmarad az ellenzék és a CEU-s diákok által vágyva vágyott budapesti „mini-Majdan”.

2018. 12. 20.

Akik karácsonyfát és betlehemet akarnak fölgyújtani, azok nem keresztények.
Igazából soha nem volt egyedül. Mindig mások vették körül. És annyira, de annyira körülvették, hogy egy idő után elveszett a nagy együttlétben.
A múltkorában idéztem Illyés Gyulát az Auschwitz-jegyzőkönyvről, amelyben két megszökött halálraítélt írta meg a megsemmisítő tábor borzalmait.
Ő, akit most nem nevezünk nevén, betolta a szobába a bankjegyekkel teli két utazóládát. A társaság tagjainak mohón csillant fel a szemük.
A saját ünnepüket ugyan alig ülhetik meg, mert ezzel sértik „őket”.
A színes bőrű férfi és a fehér (gyerek)lány párosa lényegében az ideális európai társadalomszerkezetet és jövőképet reprezentálja.
Az ellenzéki politizálás zsákutcába jutott a nyílt törvénysértések felvállalásával.
Fekete-Győr András füstbombát dob a rend­őrökre, alelnöke, Donáth Anna meggyújt egy másikat.
„Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog”
Egy hete a magyar ellenzék megpróbálta reprodukálni a 2006-ban történteket.

2018. 12. 14.

A román bunkóság egy újabb példájáról adtunk hírt: "Feljelentették a romániai diszkriminációellenes tanácsnál Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét."
Aggodalommal hallom, hogy az ellenzéki politikusok, az ellenzéki szavazók, de még az ellenzéki média, sőt Bolgár György is csodálkozik.
Professzor úr, most megint itt vagyok. Szeretnék javítani a Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művének mintájára készült feleletemen.
Mint tudjuk, most volt 100 éve a gyulafehérvári gyűlés, melyen az oláhok kinyilvánították Erdély elszakadását a magyar államtól.
Néha az az érzésem támad, hogy nem veszünk észre semmit, kiváltképp az életben valóban fontos dolgokat.
Emmanuel Macron (a köznyelvben I. Manu) gyakorlatilag abszolút uralkodóként viselkedik, és csak forradalommal távolítható el a posztjáról.

2018. 12. 07.

Túléltük, nem rokkantunk bele, nem is fájt különösebben, sokan talán észre sem vettük, hogy ez a december elseje más volt, mint a többi, mivel éppen száz évvel korábban valami ronda és csak sokára orvosolható dolog történt.
Kimondatott, elrendeltetett, végrehajtatott. A száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nemzetgyűlésre emlékezünk.
A fehér gyermekek többségének kedvenc itala, a tej került a rasszizmus sanda gyanújába.
Illyés Mária a Forrás 2018. májusi számában adta közre apja, Illyés Gyula eddig kiadatlan írását, amely kulcsfontosságú kordokumentum. Ebből közlök részletet.
Menekültek tízezrei, az otthoni káoszt hátrahagyva, egy jobb élet reményében ostromolják Európát.
Kezdek félni. Mármint a következő választástól.
A Washington Post hosszan és kimerítően foglalkozott Magyarországgal egy múlt heti írásában.
Észrevételek dr. Járosi Mártonnak a Magyar Demokratában (2018. november 3.) megjelent írásához.

2018. 11. 30.

Aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnéséről az európai uniós országok vezetői vasárnap Brüsszelben.
Napjaink globalizált környezetében a fejlett világ valamennyi országában hódítanak a divatos angol kifejezések.
…a határon túlra szorított magyarok elleni gonosz fenekedéseket a balliberális médiában.
Professzor úrnak a múlt héten nem tetszett a Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című művének analógiájára felállított párosom, ezért újjal készültem.
Botrány van a Marks & Spencer körül.
A „globális felmelegedés” végeredményben nem is olyan rossz, mert segít megszabadulni a fehérektől és így a rasszizmustól.

2018. 11. 23.

Az ukrán biztonsági szolgálat beidézte és a múlt szerdán kihallgatta Orosz Ildikót.
A csapból is a liberális szenny, métely ömlik.
Tíz esztendeje, 2008. november 16-án halt meg. Született 1931. december 18-án, 77 évet élt tehát.